17th October 2011

Post

‘jó nap ez a tumbászásra’

elfelejtettem, a passzvördömet, lehet már vagy fél éve. néztem, néztem, hogyan juthatnék vissza az oldalamra, de nem találtam meg a bejáratot – vagy kijáratot. nem akartam hinni a szememnek, pásztáztam a monitort az egeremmel, átkutattunk minden zugot. mindig van egy barátságos ‘forgot your password?’ link, mindig. ha ez nem lenne, nagy bajban lennénk.
és most nem volt. én pedig úgy döntöttem, nem leszek nagy bajban, inkább úgy csinálok, mint akinek így is jó. passzvörd nélkül. majd csinálok mást. ezt csináltam is fél éven keresztül, míg ma reggel, nem tudni, miért pont ma reggel, valami történt. mondhatnám, hogy ez a nap is úgy indult mint a többi… amikor M kilépett a kapuajtón, még nem sejtette… bár voltak jelek, amiket nem vett figyelembe. például télikabátott húzott, sapkát és kesztyűt viszont nem. szemébe sütött a nap, kellemes meleg volt a megállóban, a többség mégis az árnyékba húzódott, és a buszon összetalálkozott egy tumbász kollégával…
mindennek megvan a maga ideje, az én visszatérésemnek tehát ma jött el a napja, amikor is tumbász kollegám, véSZKijárat megmutatta a tumblr-re visszavezető utat.
ég áldja érte.

3rd March 2011

Photo reblogged from 生活未遂 amnemonic

amnemonic:

1299003552392.jpg

“Kurrogj, kurrogj, kormos macska,cirregj, cirregj, cirmos macska,büszkén lejt hat vak bak macska,sok pettyes láb, száz karmocska.Jobbra át, balra át,agyon marjuk a kutyát,nyauúu!Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,pisszegj, pisszegj, pikulás macska,aki beteg, pikulálhat,szedjen macska pilulákat.Hátra arc, nagy kudarc,nem marunk ha te se marsz,nyauúu!”

amnemonic:

1299003552392.jpg

“Kurrogj, kurrogj, kormos macska,
cirregj, cirregj, cirmos macska,
büszkén lejt hat vak bak macska,
sok pettyes láb, száz karmocska.
Jobbra át, balra át,
agyon marjuk a kutyát,
nyauúu!

Nyávogj, nyávogj, nyavalyás macska,
pisszegj, pisszegj, pikulás macska,
aki beteg, pikulálhat,
szedjen macska pilulákat.
Hátra arc, nagy kudarc,
nem marunk ha te se marsz,
nyauúu!”

Source: amnemonic

1st March 2011

Photo

istenem. én eddig ezt nem láttam. s milyen jó volt nekem eddig.

istenem. én eddig ezt nem láttam. s milyen jó volt nekem eddig.

1st March 2011

Photo

Venice

(Der Spiegel)

Venice

(Der Spiegel)

21st December 2010

Photo

14th December 2010

Photo

window without swallows

window without swallows

29th November 2010

Photo

az orvos diétára fogott, én ezzel kúráltam magam. olyan, mintha egy parfümös üveget húzna meg az ember - csak fejfájás nem jár hozzá

az orvos diétára fogott, én ezzel kúráltam magam. olyan, mintha egy parfümös üveget húzna meg az ember - csak fejfájás nem jár hozzá

23rd November 2010

Post

peace… béke veled

“Többször figyelmeztettük Dél-Koreát, hogy hagyjon fel a veszélyes háborús játékaival. Ha a dél folytatja a veszélyes viselkedését, Szöul lesz a következô célpont. Egy tûztenger következik. Az atomháború bármikor elkezdôdhet” - mondta Kim Myong-chol, a Koreai-Amerikai Békeközpont igazgatója…

4th November 2010

Photo

Ha csak egy kicsit hiányzik…

Ha csak egy kicsit hiányzik…

28th October 2010

Photo reblogged from Bujtogató

bujtogato:

Életem eddigi legfinomabb vörösbora - Bock Cuveé 2006

rendben. megkóstolom.

bujtogato:

Életem eddigi legfinomabb vörösbora - Bock Cuveé 2006

rendben. megkóstolom.

Source: bujtogato